Legyen a TIÉD is!

A Pillar Alapítvány a Külügyminisztérium felkérésére 2010 tavaszán Európai Uniós vetélkedőt szervezett határon túli és határon inneni középiskolások számára.
A versenyre olyan 4 fős csapatok vehettek részt, melyeknek tagjai a 2-3. évfolyamos középiskolások.

A verseny két részből állt:

  1. Az első forduló egy on-line vetélkedő, amelyben egy Európai Unióval kapcsolatos feladatsort kellett megoldani.
  2. Ezt követően az első fordulóban legjobb teljesítményt nyújtó csapatokat vendégül láttuk egy budapesti hétvégére. A 3 nap során színes programokat és teljes ellátást biztosítottunk a csapatoknak és csapatonként egy kísérő tanárnak.

 

Az idő és a Közel-Kelet

A Pillar Európa Klub és a Heller Farkas Szakkollégium társszervezésében került megrendezésre Az idő és a Közel-Kelet című nyilvános előadás a Budapesti Corvinus Egyetemen 2010. április 12-én.

Az előadás elsősorban az elmúlt hetek eseményeinek apropóján foglalkozott a közel-keleti kérdésekkel. Előadóink voltak Heller Ágnes filozófus és Dr. Mészáros István László jogász.

Vendégeink röviden ismertették Izrael államának rövid történelmét napjainkig, foglalkoztak az amerikai külpolitika Izráelhez fűződő viszonyának változásával, Irán kérdésével és az Európaszerte megerősödött szélsőjobboldallal is.

EFOTT

Önkéteseinknek az Orfűn megrendezett EFOTT fesztivlon több száz érdeklődöt sikertült megszólítaniuk. A rendezvény civil falujában interaktív játékok segítségével adhattunk át hasznos ismereteket az Unióról.

Youth Stories elnevezésű ifjúsági csere

2010. október 17-26

Eregli egy kisváros Törökország fekete-tengeri partvidékén. Regionális központ, az ország földrajzilag már ázsiai részén. Ennek ellenére, Eregli semmilyen tekintetben sem "ázsiai" város, mint azt mindannyian megtapasztalhattuk. Partnerszervezetünk, a DeM Experiential Training Centre jóvoltából tölthettünk el itt bő egy hetet az Európai Unió Fiatalok Lendületben programjának keretein belül rendezett ifjúsági cserén. Rajtunk kívül öt másik nemzettel, török, lett, román, francia és spanyol fiatalokkal együtt dolgoztunk a Youth Stories elnevezésű projekten. Ennek célja egy kiadvány szerkesztése, melyben általunk alkotott történeteken keresztül hívjuk fel a fegyelmet olyan témákra, mint a diszkrimináció, vagy a tolerancia fontossága. A munka oroszlánrészét a hét második felében végeztük, az első szakaszban pedig workshopokon vettünk részt, ahol a nem-formális tanulás módszereivel jártunk körbe a későbbi munka során releváns témákat. Ugyan napjaink nagy részében dolgoztunk, egyrészt ezt senki nem érezte megerőltetőnek, másrészt pedig mindig maradt időnk ismerkedésre a helyiekkel és magával a helyszínnel is.
A cserét követően lehetőségünk nyílt egy napot Isztambul nyüzsgő nagyvárosi forgatagában is eltöltenünk. Fantasztikus volt a Boszporuszon átkelve látni a minaretek égbe meredő tornyai között az évszázados épületeket és a bazár árusaival perlekedve gyakorolni az alkudozás művészetét. Biztosan állíthatom viszont, hogy a program legkellemesebb részét az emberek jelentették.
A török szervezők javaslatát követve vegyes csoportokat alkotva foglaltuk el a szállást, így már az első naptól kezdve "kénytelenek" voltunk ismerkedni. Nem is kellett bennünket sokáig sürgetni. Rendkívüli emberekkel találkoztunk. Megtudhattuk, hogy a lettek nemzeti ételei közül néhány ehetetlen, Romániában is szeretik a pálinkát, vagy azt, hogy törökül ugyanúgy mondják, "zsebemben sok alma van". Elsősorban azonban a török emberek közvetlensége és vendégszeretete lepett meg minket. A csere alatt nagyon a szívünkhöz nőttek azok az emberek, akik a szervezésben ugyan nem vettek részt, viszont mindennapjaink során rendkívüli mértékben hozzájárultak kényelmünkhöz, és a projekt sikerességéhez is. Sohasem fogjuk elfelejteni a magát forma 1-es versenyzőnek képzelő sofőrünket, Hakant,  vagy a szállás biztonsági őrét, aki rendszeresen végigmulatta velünk az éjszakákat. De említhetném még az étkezéseink helyét képező menza szakácsát és konyhai személyzetét, akik hajnalban kijöttek elbúcsúzni tőlünk. Természetesen egyikük sem beszélt angolul. A kommunikáció mégsem jelentett problémát. Itt nem csak a "kézzel-lábbal" való társalgás sikerességére gondolok, hanem az apró gesztusokra, figyelmességekre is: a Hakan által nekünk szervezett tüzijátékra, a biztonsági őr felesége által (akivel sohasem találkoztunk) nekünk küldött süteményekre, vagy a konyhások által a lányoknak adott virágokra. Kis emberi történetek ezek, de hogyan is lehetne jobban toleranciáról tanulni, mint így? Barátsággal, kedves érdeklődéssel és tisztelettel.