Fejes Fruzsina

Fejes Fruzsina

HR-koordinátor

Én lennék a koordinátori csapat kakukktojása, mert végzettségem szerint táncos vagyok. Se menedzsment szak, se nemzetközi tanulmányok.  A Magyar Táncművészeti Egyetemen végeztem, mint táncos és próbavezető és ott tapasztaltam, hogy a magyar fiatalok nem tudják mennyi lehetőségük van az Európai Unión belül. 2016 tavaszán csatlakoztam a Pillarhoz, hogy lehetőségem legyen másoknak is megmutatni miért jó külföldön tanulni és élni egy kicsit. Volt szerencsém részt venni még középiskolásként a Leonárdo mobilitási programban Finnországban, majd főiskolás éveim alatt a Visegrádi Négyek alapítvány jóvoltából Csehországban fejleszthettem magam. Ennek eredményeképpen jelenleg is a tánc tanítás a munkám, már ha az ember a szenvedélyét munkának akarja hívni. Hiszek benne, hogy a külföldön megtapasztalt optimizmus és pozitív szemlélet segített abban, hogy azzal foglalkozzam, amit igazán szeretek, ami mellet pedig teljes szívvel tudok az Alapítványnak dolgozni. Azt a rengeteg élmény, amit átéltem, és azt a sok tapasztalatot, amit ezek alatt az utazások alatt szereztem mások számára is elérhető, és ebben segít a Pillar mindenkinek! Egyfelől egy nagyon jó közösség, ahol az ember megtalálja a helyét, másrészről az EU-val kapcsolatos kérdésekben egy biztos információforrás, ami a mai világban nem egy utolsó szempont. Számomra pedig egy hatalmas lehetőséggel indult a 2017-es év, mert felkértek, hogy csatlakozzam a koordinátori csapathoz, mint HR-es. Most van egy évünk, hogy megmutassuk közösen, nem csak az okos az új szexy, hanem maga az önkénteskedés is az!